Létrehozva: 2016.05.30.

Ismét gyászol a fiatal világsztár

A korábban súlyos lelki gondokkal küzdõ Demi Lovato néhány éven belül négy fontos családtagját is elveszítette.

Demi Lovato igazán megindító képekkel búcsúzott egy dédnagymamájától a közösségi oldalakon.

Ma reggel elvesztettem azt a nőt, aki a világot jelentette nekem. Hiányát nem tudom szavakba önteni. A szívemből elvitt egy darabot, amit csak szelleme tölthet ki. Imádkozom, hogy minden áldott nap érezzem őt addig, ameddig újra nem találkozunk.

"Habár a dédim volt, olyan közel álltunk egymáshoz, amelyet sosem gondoltam volna, hogy lehetséges. Főleg, hogy hetven év volt köztünk. A szívem most megtört, de miatta túl fogom élni! Mami, remélem, hogy most már a papával vagy. Utálom azt, hogy többet nem hallhatom a hangodat. Viszont hálás vagyok amiatt, hogy nem szenvedsz már. Annyira szeretlek és annyira hiányzol! A vicceid, a lakkozott körmeid és a csókjaid. Elmondhatatlanul szeretlek. Nyugodj békében!" - írta a bejegyzéséhez.

A fiatal énekesnő egyébként nagyon kemény időszakon megy keresztül. Pár éve dédpapája ment el, majd nem sokkal később édesapjától, Patrick Lovatotól kellett fájdalmas búcsút vennie. Tavaly pedig a nagybátyja vesztette életét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”