Létrehozva: 2016.01.23.

Így várja családja a börtönből hazatérő Lagzi Lajcsit

Vasárnap délelõtt újra átölelheti családját a mulatószene koronázatlan királya, akit 125 nap után engednek ki a börtönbõl. A családja bulival készül Lajcsi érkezésére.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, Lagzi Lajcsi vasárnap reggel 8 órakor elhagyhatja a székesfehérvári börtönt, így 125 nap után  szabadul az előzetesből. A mulatószene koronázatlan királya szep­tember 21-e óta van rács mögött, akkor törtek rájuk a rendőrök boldogasszonypusztai otthonukban.

Feleségét, Boglárkát és Lajcsit őrizetbe vették, velük együtt mindenesüket, Cs. Csabát is. A gyanú szerint birtokukon és az általuk üzemeltetett tatai lakóparkban lopták a közüzemi szolgáltatást.

Üdvözlöm a bíróság ítéletét, amelyben elutasította az ügyészség újabb letartóztatás meghosszabbítására vonatkozó indítványát

– nyilatkozta a Blikknek Lajcsi ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián, majd hozzátette: álláspontja szerint eddig sem álltak fenn a kényszerintézkedés okai.

A lap úgy tudja, hogy a zenész felesége és gyermekei ujjongva fogadták az örömhírt, és már pénteken azt tervezgették, hogy milyen meglepetéssel fogadják majd a ház 125 nap után visszatérő urát. Az biztos, hogy valami finomság fogja várni a börtönben lefogyott Lagzi Lajcsit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”