Létrehozva: 2017.10.21.

Így búcsúzott halálos ágyán a legendás dalkirály

A slágergyáros felesége elmesélte lapunknak az eddig titkolt üzenetet.

A slágergyáros hiába ment el, öröksége, a dalai megmaradtak. Felesége gondozza szellemi hagyatékát, koncertezik, ez segít neki feldolgozni férje elvesztését. Legutóbb Amerikában turnézott férje, S. Nagy István nótáival.

Csongrádi Katát a gyász időszaka megtörte. Tudta, hogy kell találnia egy új szenvedélyt, egy új feladatot. Ekkor eszébe jutott az, amit S. Nagy István a halálos ágyán mondott neki: Kata, ne sírj, hanem énekeld a dalaimat.

„Ekkor megszületett bennem a Slágershow ötlete és jött egy két hónapos amerikai turné, kint élő magyaroknak – kezdte a %RIPOST%-nak Csongrádi Kata. - New Yorktól Los Angelesig több várost is bejártam a műsorral és bevallom, fantasztikus érzés volt látni, hogy az emberek minden dalt velem együtt énekeltek. Még olyan fiatalok is, akik már kint születtek. Ha lehetne éneklés közben sírni, biztosan végigzokogtam volna a koncerteket! Hihetetlen mennyi szeretet kaptam a közönségtől. Az emberek csak jöttek oda hozzám és arról meséltek, melyik számhoz milyen emlékeik fűződnek. Ez volt számomra az igazi zeneterápia, azóta tudok újra önfeledten mosolyogni, sőt néha már kacagok is. Bevallom nekem ez a fellépés egyfajta szerelem, nem is vágyom másra.”

De a turné előtt már megtett Kata egy nagy lépést a sebek begyógyulásáért. Humorral fűszerezett önéletrajzi könyvet írt a szeretett férjéről, S. Nagy István a slágergyáros címmel.

„Kendőzetlenül jegyeztem le mindent, mert egy önéletrajzi könyv csak akkor hiteles – mondta Kata. - Szerencsére a könyv nagy sikert aratott. Müller Péter ezt írta róla: 'Ehhez fogható gazdag és megrendítő sorsdrámát, mint S. Nagy élete, nem olvastam még. Mindez teli humorral, nevetéssel, játékkal, költészettel, muzsikával, szerelemmel, mély és valódi spirituális titkokkal…' – Ebben a könyvben én kiírtam a fájdalmamat. Ez volt az első lépés."

Bohém életet élt S. Nagy István Még ma is éneklik a slágergyáros dalait, ki ne ismerné a Két összeillő ember, az Azért vannak a jóbarátok, vagy a Múlnak a gyermekévek című dalt. De azt kevesen tudják S. Nagy Istvánról, hogy első nagy szerelme egy prostituált volt, akit feleségül akart venni. Így mesélt erről Csongrádi Katának, aki beleírta életrajzi könyvébe. „Tizenhat éves koromban szerelmes lettem egy harmincéves elvált asszonyba, aki a Kék Hordóban strichelt. Apám nem engedte, hogy feleségül vegyem, ezért öngyilkos akartam lenni. Apám amúgy állandóan gondterhelt volt, hogy a tanári fizetéséből miként tudja eltartani a feleségét és az öt gyerekét. A polgári után munkába kellett álljak, így lettem 1950-től gépkezelő.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom