Létrehozva: 2019.11.19.

Három tragédia is érte, gyászol a TV2 fiatal sztárja

Tasnádi Bence mind a négy mester szemébe könnyeket csalt a Sztárban Sztár leszek! vasárnapi elődöntőjében.

Tasnádi Bencének nem volt könnyű dolga, Zorán egyik legmegindítóbb dalát, a Kell ott fenn egy országot énekelte. A zsűritagok szerint Bence most mutatta meg igazán a lelkét, nem véletlenül, hiszen a lírai dal fájó emlékeket ébresztett benne. Az elmúlt másfél évben ugyanis három nagyszülőjét is elvesztette.

Fotó: Markovics Gábor

„A nagypapám volt az első, akitől el kellett búcsúznom. Teljesen váratlanul összeesett az utcán a szülőfalujában. Azonnal mentőt hívtak hozzá, de már nem tudtak rajta segíteni. Én már akkor éreztem, hogy vigyázni kell, mert lehet, hogy az ő volt felesége, a nagymamám is hamarosan követni fogja. Sajnos igazam lett, fél évre rá ő is elment” – sóhajtott az énekes.

Bencét legutóbb szeptember elején érte súlyos veszteség, másik nagymamáját is elveszítette. A TV2 sztárja előre érezte, hogy a szeretett rokona már sajnos nem lesz tanúja annak, hogy családot alapít.

„Nagyon gyorsan, másfél hónap alatt elvitte a rák. Amikor először befeküdt a kórházba, mert rosszak lettek a leletei, még nem tudta, mi a diagnózis. Rémisztő belegondolni, hogy úgy jött el otthonról, hogy nem tudta, utoljára zárja be maga mögött az ajtót. Az utolsó pillanatig fogtuk a kezét” – mesélte a Ripost-nak Bence, aki örült annak, hogy Zorán dala közben tudott mire gondolni, hiszen rengeteg emlék fűzi őt a nagyszüleihez, akik szép kort megéltek, hiszen mindhárman 80 év felettiek voltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom