Létrehozva: 2017.02.21.

Gyászol az ország: meghalt a népszerű fotóművész

51 éves korában február 21-én, kedden hajnalban hunyt el. A fotós 23 éven át fényképzete a miniszterelnököt.

Burger Barna az ALS nevű, izomsorvadással járó betegségben szenvedett. Három nap múlva lett volna az 52. születésnapja.

A súlyos betegségben szenvedő fotós három gyerekével és feleségével élt Piliscsabán. A világhírű fotográfus ápolásra szorult, nemcsak a család, a barátok is segítettek neki. Burger holisztikus módon próbálta önmagát gyógyítani, miközben nap mint nap szembe kellett néznie a kiszolgáltatottsággal, ami szinte felemésztette őt.

Burger Barna hosszú éveken keresztül Orbán Viktor személyi fotósa volt. „Szerettem csinálni, és büszke vagyok rá" – nyilatkozta tavaly egy hetilapnak. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is megemlékezett a fotós haláláról. A Facebookon búcsúzott tőle: „A Kéktúra az égben ért véget. Nekünk csak a képek és a közös emlékek maradtak. Isten Veled, Barátom” – írta.

Burger Barna utolsó kiállításán az Országos Kéktúrán készült fotóit mutatta be a Budapest Projekt Galériában.

A fotóművész 1965. február 24-én született Budapesten. 18 éves kora előtt NBI-es focista is volt, felnőttként sokáig az Íróválogatottat erősítette. 1990-től foglalkozott hivatalosan fotózással. Megbízói között olyan lapok szerepeltek, mint az Elle magazin, a Playboy, a Cosmopolitan, az FHM. A kezdetektől szabadúszóként dolgozott, tucatnyi könyve jelent meg. Fényképeit Magyarországon kívül New Yorkban, Frankfurtban, Berlinben, Lipcsében is kiállították.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd