Létrehozva: 2018.04.23.

Gergely Robi vallomása: Ma is szeretem a feleségem

Ritkaságnak számít, ahogyan Gergely Róbert a volt feleségérõl beszél. Az énekes és 24 évvel fiatalabb kedvese tavaly nyáron döntöttek úgy, hogy tíz év szerelem és három év házasság után különutakon folytatják.

A Nagy Duett énekese élete egyik legnehezebb időszakán van túl, hiszen tavaly szétmentek a feleségével. Gergely Róbert már meggyászolta és elfogadta, hogy Tímeával tíz év után véget ért a kapcsolatuk, de a szakításuk mégsem úgy végződött, ahogyan általában egy válás szokott.

Intelligens emberekként be kellett, hogy lássuk, hogy megváltozott a kapcsolatunk, más minőséget kapott.

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elején könnyű volt ezt elfogadni, de a kezdeti nehézségek után mindketten rájöttünk, hogy a közös értékeinket nem dobjuk a kukába csak azért, mert elmúlt a szerelem. Ezért soha nem bántottuk egymást! A mai napig szeretem és becsülöm Tímeát, a közös emlékeinkre pedig boldogan emlékezem vissza, hiszen életem egyik legszebb szakaszát köszönhetem neki”

– kezdte a %RIPOST%-nak az énekes, aki a napilap hétfői számában hosszasan mesél volt feleségéhez fűződő viszonyáról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”