Létrehozva: 2020.10.22.

Felkészült a magányra Gáspár Evelin: Nekem nem kell gyerek!

Gáspár Győző nagyobbik lánya elképesztő őszinteséggel vallott arról, mióta tudja, hogy nem akar családot alapítani.

Gáspár Evelin felkészült arra, hogy egyedül, magányosan kell leélnie az életét. Gáspár Győző nagyobbik lánya ugyanis biztosan tudja, hogy nem akar gyermeket és családot: állítása szerint ezt a döntést már nyolcéves korában meghozta, és azóta tartja is magát hozzá.

Fotó: LifeTV

Evelin szerint nem mindenkinek való gyermek, és ezt be kell tudni látni. Ő úgy érzi, nem lenne igazán odaadó édesanya.

„Szerintem nem mindenkinek való a gyerek. Én nem akarok gyereket, nekem nem kell. Én nem akarok hosszú életutat. A szüleimmel nagyon erős a kötelékem, nem bírnám elviselni azt sem, ha őket elveszíteném. Körülbelül nyolcéves koromban döntöttem el, hogy nem lesz családom” – mondta el a LifeTV Bréking című műsorának csütörtöki adásában Evelin.

A fiatal lány határozottan állítja, hogy nem azért döntött így, mert ő maga a média kereszttüzében nőtt fel, egyszerűen így érez.

„Boldog vagyok a magam módján, de a kiégettség abszolút jellemző rám. Most jutottam el oda, hogy felkészültem rá, hogy egyedül élem le az életemet. Nem érzem azt, hogy felvállalnék egy gyereket” – jelentette ki Evelin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd