Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.05.

Fekete Dávid élő adásban tálalt ki: megcsalták egymást a feleségével! – Videó

Az énekes a Mokkában elárulta, hogy egyikük sem volt hűséges a másikhoz, ezt pedig már nem bírta el a kapcsolatuk.

Csütörtök este, egy meglehetősen szókimondó bejegyzésben közölte a nyilvánossággal Fekete Dávid, hogy hat boldognak tűnő év után válik a feleségétől, Reginától. Az ok nem más, mint a megcsalás: Dávid a Facebookon közölte a nyilvánossággal, hogy Regina szeretőt tartott, a Mokka péntek reggeli adásában azonban bevallotta, hogy ő is megcsalta a feleségét!

Fekete Dávid válik a feleségétől, Reginától
Fotó: TV2

„Sajnos a kapcsolatunk véget ért, nem szeretnék belemenni a részletekbe, mert ő nincs itt, hogy megvédje magát. Több évvel ezelőtt egy nagyon komoly problémába kerültem, volt egy nagyon komoly vállalkozásom, ahol több százmillió forintot kicsaltak tőlem, átvertek az én rossz döntéseim következtében. Ez egy nagyon komoly sztori, és sajnos ennek következtében sok probléma adódott a házasságunkban is. Nyilván az én hibám is, mert amiben én hibáztam, azért vállalom a felelősséget” – mondta el a Mokkában Dávid.

Az énekes hozzátette, a házasságuknak az sem tett jót, hogy az anyagi csőd után Regina szüleinek tetőterébe költöztek, ami még több konfliktust teremtett közöttük.

„Folyamatosan éreztem, hogy távolodunk egymástól, és nem azt a Fekete Dávidot láttam a szemében, akit megszeretett, hanem egy ilyen... nem tudom, nem akarok ebbe jobban belemenni.”

Dávid ezután rátért a megcsalásra, aminek során kiderült, hogy állítása szerint nem csak Regina lépett félre, hanem ő is megcsalta a feleségét, két egyéves gyermekének anyját.

„Volt tegnap egy nagyon komoly beszélgetésünk, másfél óra alatt kibukott az, amit éreztem, hogy eltávolodott tőlem, nem úgy viszonyult hozzám. Elmondta, bevallotta, közben jöttek a szülei a kommenttel, hogy ez nem úgy volt, de nekem nagyon komoly bizonyítékaim vannak arra, hogy ez így van, hogy ő is félrement. Be is vallotta, én ezt meg is bocsátottam volna neki.”

Istenes László kérdésére, miszerint hogyan lett volna a három gyermek mellett ideje Reginának megcsalni Dávidot, Orosz Barbara rámutatott, hogy nyilván a szülők segítettek a kicsik körül, amire az énekes elmondta, hogy ez pontosan így történt.

„Én is megcsaltam. Be is vallottam, fel is vállaltam neki, hogy amikor eltávolodott tőlem, én is követtem el hibát. Én nem akarom őt hibáztatni, nem akarom magamat hibáztatni, de úgy érzem, innentől már nincs értelme.”

Dávid szerint már nincs értelme folytatni a házasságukat, szerinte az üzleti és magánéletének rossz döntései miatt egy olyan spirálba keveredett, amiből nagyon nehéz kikerülni.

Az énekes elmondta, jelenleg képtelenek szóba állni egymással a 23 éves feleségével, nem tudja, hogy mi lesz a két közös gyermekükkel.

A Mokka teljes videóját itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom