Létrehozva: 2021.05.15.

Fekete Dávid botránya tovább folytatódik: kitálaltak az énekes volt kollégái

Fekete Dávid egykor sikeres jövő előtt állt, de ő a helytelen utat választotta, és talán már soha nem bízhatnak meg benne az egykori pályatársai sem.

A bűnözés helyett a zenei szakmában is sikeres lehetett volna Fekete Dávid.

Az énekes jelenleg letartóztatásban várja sorsa jobbra fordulását, jóllehet, erre kevés az esély: azzal gyanúsítják, hogy több mint százmillió forintos tartozást felhalmozó sikkasztást és csalást követett el.

Fekete Dávid előtt fényes jövő állt
Fotó: TV2

Pedig énekesként is boldogulhatott volna; egykori pályatársai legalábbis így vélik.

„Nagyon szerette ezt a világot, nagyon szerette, hogy sikeres, hogy szeretik” – mondta el a Blikknek Lakatos Krisztián, aki a Megasztárban lett jóban az énekessel.

Tilinger Attila évekkel ezelőtt Dávid menedzsereként dolgozott, ám az egykori megasztáros végül mégis az autókereskedő-bizniszt választotta.

„2015-ben kiadtuk a lemezét, nagyon sok megkeresés is érkezett. Következő évben még volt egy-két dala, de aztán 2017-ben úgy döntött, inkább az üzleti élet, az autókereskedés felé fordul. Bár ne tette volna, maradnia kellett volna ebben a szakmában, mert szerették az emberek és nagyon tehetséges énekes” – mondta el Tilinger Attila.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”