Létrehozva: 2021.11.26.

Drámai diagnózis: Fásy Ádámmal közölte az orvos, meg fog halni

Fásy Ádám a legnagyobb nyugalommal ment el egy rutinvizsgálatra, ami után percekkel már a rohammentőben találta magát, majd szinte azonnal a műtőbe tolták. Órákon múlott az élete.

Fásy Ádám idén tavasszal kapott szívinfarktust, de ő csupán gyengének érezte magát, így esze ágában sem volt orvoshoz menni. Szerencséjére felesége makacskodott, így végül Ádám elment a háziorvosához. Az ezt követő drámai órákról az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor felvételén mesélt.

Fotó: LifeTV

„Egy hétig megfázásos tüneteim voltak. Néha görcsölt a mellkasom és időnként fájt a bal karom. Rosszul éreztem magam, Marika pedig mondta, hogy el vagyok szürkülve. Lepihentem és nagyon jót aludtam. Majd ébredés után arra gondoltam, hogy mozgok kicsit az ellipszis trénerrel, de a feleségem mondta, hogy inkább az orvoshoz menjek. Én végül engedtem az unszolásának”- kezdte a mulatós király a LifeTV péntek este adásba kerülő műsorának felvételén.

„Az orvos megcsinálta az EKG-mat és azonnal mondta, hogy üljek le és ne mozduljak. Azonnal mentőt hívott és már vittek is a kórházba. Ültem az ágyam szélén és már épp fel akartam állni, amikor jött egy nővér és rám parancsolt, hogy maradjak ülve. Vért vettek, majd nem sokra rá szalad egy nővérke, hogy azonnal mennünk kell az ultrahangvizsgálatra. Közben hallottam, hogy valaki telefonál, hogy kell egy műtő, de nem tudtam, hogy rólam beszélnek. Jött a doki és én mondtam neki, hogy akkor a vizsgálat után én mennék haza, mert itt vár a feleségem. Ekkor közölték velem, hogy én nem mehetek sehová, mert meg fogok halni...”- mesélte a döbbent Hajdú Péternek Fásy Ádám, aki így tudta meg, hogy szívinfarktusa volt és alig egy órája volt hátra az életéből, amikor megkapta azt a két életmentő érhálót, amelyek végül megszüntették a két elzáródást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom