Létrehozva: 2016.09.09.

Fájdalmas titkáról számolt be az ismert magyar énekesnő

Karda Bea három barátnõje is rákkal küzd, mivel õ kigyógyult a súlyos betegségbõl, most próbál erõt önteni beléjük.

Mindent megtesz értük, amit csak lehet, titkáról eddig beszélni sem akart. Korábban ő is átesett daganatos betegségen, így az egész lelkileg számára is igen megterhelő.

"Nagyon elkeserít, hogy csak a baráti körömben három beteg van. De mivel nekem sikerült, azzal biztatom őket, hogy nekik is fog.

Bízniuk kell a gyógyulásban, ahogy én tettem. Most itt vagyok, életem legszebb korszakát élem, nyaralni készülök

- mondta a %RIPOST%-nak az énekesnő, aki ugyan ellenőrzésekre még visszajár, de tünetmentes, és boldogabb, mint valaha. Nem rég ment férjhez, és a napokban ünnepelte születésnapját.

Az énekesnőnél sok évvel ezelőtt diagnosztizálták a melldaganatot, egy korábbi interjújában azt mondta, emiatt többször volt a lelki összeomlás szélén.

Családjában többször is felütötte fejét a betegség, nagy bánatára végig kellett néznie, ahogyan imádott édesanyja és nagymamája átélik a kínok kínját.

Amióta meggyógyult, részt vesz a megelőző kampányokban, betegekkel is találkozik, akiket arra próbál biztatni, soha ne adják fel! Ahogy tette ezt legutóbb a nőnapon is a Magyar Rákellenes Liga szervezésében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter