Létrehozva: 2017.06.18.

Fájdalmas részletek derültek ki a magyar zenészlegenda haláláról

A Hobo Blues Band régi gitárosa egy ideje nem tartotta a kapcsolatot a zenészekkel.

Teljesen kizárta magát a zenei életből és visszavonultan élt Szénich János. Zenésztársai sem találkoztak vele, utoljára a Hobo Blues Band 25 éves jubileumi koncertjén voltak együtt. A 65 éves korában elhunyt, kétnyakú gitárjával híressé vált zenész 1979-ben Póka Egon basszusgitáros ajánlására csatlakozott a zenekarhoz, aki a Borsnak mesélt róla:

Gyakorlatilag teljes mértékben megszakadt a kapcsolat közte és a zenész szakma között, senki nem tudott róla szinte semmit.

A zenésznek mégis kedves emlékei vannak Szénich-ről, a Balatonnál például egy ebédnél nem volt elég nagy az asztal, de ez nem okozott gondot:

"Valamelyikünk fogta magát, kiemelte az egyik ajtót a helyéről és azt ültük körbe. Igen ám, de Szénich életében fontos szerepet töltött be a szexualitás, ebéd után mondta is a barátnőjének, hogy: „na, gyere Baba!”. Bementek a szobába, de hát nem volt mit bezárni maguk mögött, mert az ajtó volt az asztal" – emlékezett mosolyogva Póka Egon.

Szénich János temetéséről egyelőre nincs hír.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom