Létrehozva: 2016.10.10.

Ezért sírta el magát kiesése után Sztárban sztár népszerű énekesnője

Kozma Orsi elsírta magát, amikor el kellett hagynia a TV2 stúdióját, érzéseirõl a Ripostnak vallott.

Elsírta magát Kozma Orsi, amikor kiderült, hogy számára ért véget a TV2 szuperprodukciója, a Sztárban sztár. Az énekesnő a %RIPOST%-nak elmondta, fájlalja, hogy el kellett hagynia a csapatot, hiszen az elmúlt hetek során mindenkit megszeretett.

"Szó, mi szó, elpityeredtem a kiesésem hallatán, az elmúlt hetek feszültségei és a jó csapat miatt. Ahogy megismertem a csapattársaimat, olyan barátságok és annyira jó kapcsolatok alakultak ki, ezeket sajnálom itt hagyni."

Orsi korábban is ismerte a versenyzőket, de mivel most közelebb tudott hozzájuk kerülni, fájó a búcsú. Az énekesnő nem versenytársainak tartja a többi játékost, hanem barátainak és csapattársainak.

"Azért nehéz ezután beszélni, mert ezt fel kell dolgozni, főleg, mivel most valami nagyon jó dologból kimaradok. Mindenkitől elbúcsúztam, de most nem tudtam mit mondani, hiszen ez nem az a helyzet. Fogunk még találkozni, és visszajövök megnézni a többieket" – árulta el az énekesnő.

Erre az érzésre nem lehet felkészülni, azért is pityeredtem el.

Elmondta, nagyon jól érezte magát, és tudja, csapattársai rendkívül tehetségesek, de mint minden játékban, itt is mindenki egyszer sorra kerül, ő pedig a továbbiakban drukkolni fog a többieknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”