Létrehozva: 2016.04.15.

Ezek a legfrissebb hírek Kulka János állapotáról

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet intenzív osztályán, egy úgynevezett VIP-kórteremben fekszik a színmûvész. Egyelõre csak az biztos, hogy jó kezekben van.

Megszólalt egy neve elhallgatását kérő, szintén az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben ápolt beteg, aki elmondta: Kulka János egy VIP-szobában fekszik, és az orvosok mindent megtesznek a felépüléséért.

"A művész úr szerencsére már valóban magánál van, de szinte egész nap alszik, pihen, ami nem is csoda, hiszen egy ilyen agyműtét nagyon igénybe veszi az ember szervezetét" - mondta el a beteg a Blikknek.

Nem hallottunk olyat, hogy már tudna beszélni, de ez nem is megy olyan gyorsan. Bízni kell. Itt jó kezekben van, az orvosok nagyon figyelnek rá.

A színművész családja pénteken azt közölte, Kulka János állapota továbbra is súlyos, a közeljövőben kezelőorvosai hivatalos tájékoztatást adnak majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”