Létrehozva: 2018.04.13.

Évekkel Cserháti Zsuzsa halála után tett fájdalmas vallomást a fia

Idén lesz 15 éve, hogy örökre elment a füstös hangú legenda.

A 15 évvel ezelőtt elhunyt Cserháti Zsuzsa ma boldog nagymama lehetne. Fiának, Krisztiánnak két gyermeke született, Luca és Dani, akik sajnos már nem ismerhették meg. Krisztián is csak 27 éves volt, amikor elvesztette az édesanyját.

Anyu cukor- és pajzsmirigybeteg volt, szorongott is sokat, de semmiféle előjelét nem láttuk a hirtelen bekövetkezett gyomorvérzésnek, ami a halálát okozta.

"Délelőtt még beszéltünk telefonon, jól volt, munka után siettem hozzá, amikor rátaláltam. Bár akkor már a menyasszonyommal éltem, de többször nála aludtam, hogy vele legyek” – mondta el a Best magazinnak Krisztián, aki szinte alig ismerte édesanyját. Miután szülei elváltak, ő az édesapjához került, Cserhátit ritkán, hétvégente látta csak, akit ráadásul sokszor külföldre is szólított a munkája. Krisztián édesapja elvesztése után, 14 évesen költözött anyjához.

„Újra meg kellett ismernem őt” – vallotta be Krisztián, aki a nehéz időkben is édesanyja mellett állt: Cserhátit sikere és tehetsége ellenére az akkori rendszer egyetlen lemezkiadójának feje személyes bosszú miatt száműzte a piacról. Ekkor lett depressziós, és anyagilag is nehéz helyzetbe került.

„Ebben az időszakban bőven voltak kenyérgondjaink, amit ő tragikusabban élt meg, mint én gyerekként. Számomra ennél nehezebb volt, amikor a depresszió elhatalmasodott rajta” – mesélte Krisztián, aki ma sem tudja feldolgozni, hogy édesanyja nem ismerheti unokáit.

Csodás nagymamája lehetett volna a gyerekeknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina