Létrehozva: 2016.11.03.

Évek óta most először nem szenvedett halottak napján Liptai Claudia

Nehéz ünnep számára a halottak napja, hiszen sokan azok közül, akik kedvesek neki, már az égben vannak.

Hat éve tragédiák övezik Liptai Claudia életét. A műsorvezető Panka születésekor még álomszerű, sokak által irigyelt életet élt, Gesztesi Károllyal való válásuk után azonban balszerencsék sorozata zúdult rá.

Először, 2010 áprilisában vesztette el szerelmét, Daróczi Dávidot, aki húsvétkor önkezével vetett véget az életének Andrássy úti otthonában. Néhány hónappal később, augusztusban újabb csapással kellett megbirkóznia: elvesztette azt a személyt, aki Panka után a legfontosabb volt számára, az édesanyját.

Alig két évvel ezelőtt az édesapja is elhunyt, és bár a férfivel nem volt szoros a viszonyuk, ezzel Claudiának az utolsó közeli hozzátartozójától is el kellett búcsúznia.

Később, megannyi sikertelen kapcsolat után már talán ő maga is azt hitte, hogy soha többé nem lesz igazán boldog, ekkor azonban megismerkedett Pataki Ádámmal, a cukrászbirodalom örökösével. Ádám által új értelmet nyert az élete, szerelmük gyümölcse, a kis Marcell pedig szerencsés időpontban született.

Liptai Claudia számára a halottak napja immáron hat éve rendkívül fájdalmas ünnep, idén október 28-án azonban végre igazi boldogság aranyozta be a számára nehéz napokat.

Mostantól az évnek ebben a szakaszában Claudia talán képes lesz jó szívvel emlékezni a szeretteire, és bár a sebek sosem gyógyulnak be igazán, most hosszú éveken át gyerekzsivaj és színes születésnapi torták fogják könnyebbé tenni számára ezt az időszakot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd