Létrehozva: 2017.08.08.

Ettől retteg a 71 éves rocklegenda

Szinte hihetetlen, de a Batrice zenekar frontembere már 71 éves, a banda pedig éppen jövõre ünnepli majd fennállásának negyvenedik évfordulóját.

Nagy Feró ennek apropóján mondta el vasárnap este az egykori Ifipark helyére szervezett sajtótájékoztatón, hogy 2018. április 7-én egy fergeteges Aréna-koncerttel ünnepelnek. Feró szándékosan nem használja az életműkoncert kifejezést, annak ellenére sem, hogy a háromórásra tervezett bulin négy évtized szerzeményei szólalnak meg.

"Nem jön be nekem az életműkoncert duma, mert az azt jelenti, hogy na, ennek már annyi, kitoljuk a tepsibe aztán vége…

Nálam, nálunk egyáltalán nincs erről szó! Még legalább húsz évig szeretnénk zenélni

– jelentette ki Feró, aki a %RIPOST%-nak elárulta, nehezen békél meg a múló évekkel.

"Hogy őszinte legyek, nem tudok megbarátkozni a korommal, leginkább azért, mert fizikálisan és szellemileg is teljesen friss vagyok. De sajnos a személyim mindig figyelmeztet arra, hogy elrohant az élet”

– mondta a rocklegenda.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd