Létrehozva: 2019.06.13.

Először mutatták be babájukat Szabó Győzőék, már három hónapos a kicsi

A három hónapos Gazsi nagyon nyugodt kisbaba, így szinte biztos, hogy nem édesapja természetét örökölte.

Boldoggá teszi őket, hogy bővült a család, ám egy színészpárnak sem fenékig tejfel az élete. Szabó Győző és Rezes Judit kisfia hangsúlyozottan tervezett baba volt. A színész így már háromgyerekes apuka: az első feleségétől született egy lánya, Bori ma már 22 éves, Judittal közös fiai, Misi nyolc és fél éves, Gazsi pedig három hónapos.

„El kell ismernem, nem tudok eleget segíteni a menyasszonyomnak. Egy három hónapos kisfiúval rengeteg a teendő, így általában esténként már egy hullafáradt Juditot kapok. Pedig sokszor én is szívesebben érkeznék haza teljes nyugalomba” –mesélte a színész a Story magazinnak adott interjúban, ám nem csak ő, hanem Judit is kendőzetlen őszinteséggel beszélt a nehézségekről. 

„Nagy különbség, hogy egy nőnek egy vagy két gyermeke van, ezt már tapasztalatból tudom. Még csak az első hónapokban járunk, de a szépségek mellett már látom az anyaság buktatóit is. Bevallom, szoknom kell az új helyzetet. Egyelőre meglehetősen hullámzó a kedélyállapotom, a bezártság és a fáradtság miatt sokszor érzem magam nehéz helyzetben. Győző sohasem tudhatja, milyen állapotban talál, amikor hazaér, és milyen megoldandó feladatok várnak rá. Ez mindennap kihívás a számára. Nem könnyű úgy helytállni, hogy Gazsi már fáradt, és én is fáradok, miközben Misivel is gyakorolni kell a leckét, viszont a pici már sír, hogy éhes… Ugyanakkor ebben a sok feladatban ott az anyaság gyönyörűsége is. Valljuk be, Misit is megviseli az új helyzet, szoknia kell, mégis szép év végi bizonyítványt hoz haza, és zongorából is ügyesen teljesít, gyönyörűen játszik” - mesélt őszintén Judit, aki beszélt arról is, mit gondol a késői anyaságról, de nevetve osztotta meg azt is, hogy Gazsi vörös hajára hogyan csodálkozott rá az édesapja

„Győző nagyon meglepődött, hogy Gazsi vörös lett, pedig az ő szakálla is vöröses. Mondjuk, sokkal nyugodtabbnak tűnik az apjánál. Rendesen eszik, 3-4 óránként szoptatom, szépen fejlődik, és egyáltalán nem hisztis. Még lázasan is mosolygott” - mesélt a kicsiről édesanyja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja