Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.10.

Szomorú hírt kaptunk, elhunyt a kiváló magyar zenész

A Széchenyi-díjas művész hosszan tartó, súlyos betegség után 89 esztendősen halt meg.

Elhunyt Gonda János zenész, Széchenyi- és Erkel-díjas zenepedagógus, zongoraművész, zeneszerző, a magyar dzsesszélet meghatározó alakja – közölte a Magyar Jazz Szövetség szerdán az MTI-vel.

A szervezet közleménye szerint alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke hosszan tartó, évekig méltósággal viselt súlyos betegség következtében 89 évesen hunyt el szerdára virradó éjjel. Halálhírét fia tudatta a szövetséggel.

Mint kiemelték, személyének elvesztése hatalmas fájdalom az egész magyar dzsessztársadalom számára.

Gonda János
Fotó: MTI

Gonda Jánost 1974-ben Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992), valamint középkeresztje (2002) kitüntetést, a Szabó Gábor-díjat, a Budapestért Díjat, 2011-ben vehette át a Pernye András-díjat, 2012-ben pedig a Széchenyi-díjat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom