Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.05.31.

Elhunyt Obersovszky Péter

Az ismert újságíró hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap hunyt el, tudatta az MTI-vel a gyászoló család. Oberszovszky Péter 1960-ban született és 55 évet élt.

Obersovszky Péter 1986-tól dolgozott a médiában, az elmúlt években a Magyar Televízió és a Kossuth Rádió műsorvezetője volt.

Először a Kossuth Rádió Krónikájának, majd az Egyenleg és a Hét című műsoroknak volt a munkatársa, utóbbinak szerkesztő riportere és főszerkesztője volt. Később a TV2-nél és az Infórádiónál is dolgozott. 2004-ben indította útjára a Krónika délbent, a Klubrádió hírműsorát, ezzel egyidejűleg a Magyar Televízió Élesben című vitaműsorát is vezette. Főszerkesztője és műsorvezetője volt az Echo TV Tabuk nélkül és Heti mérleg című műsorának.

2012 márciusában nagy port vert fel Schmitt Pál, akkori köztársasági elnökkel készült interjúja, amit annak plágiumügye miatt készített.

Obersovszky Pétert a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap saját halottjának tekinti.

Nyugodjék békében!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom