Létrehozva: 2016.07.12.

Elhunyt barátnője kísérti az RTL egykori sztárját

Kísértet járta hely lett a pomázi ház, mióta másfél évvel ezelõtt tragikus hirtelenséggel elhunyt a több valóságshow-t is megjárt celeb gyermekkori barátnõje.

Molnár Anikó az elmúlt másfél évben többször is tanúja volt szellemjárásnak, és többször is érezte, hogy szeretett barátnőjének lelke vissza-visszajár hozzá, hogy segítse. Korábban a Borsnak nyilatkozott erről.

"Az életemben fontos szerepe van a meditációnak. Az egyik ilyen alkalommal tudatosan rá összpontosítottam, és meg is jelent előttem. Éreztem a határtalan szeretetét, olyan volt, mint egy őrangyal, és azt az üzenetet adta át, hogy mindig jelen lesz az életemben, és mindenben számíthatok rá."

Nem akarom túldramatizálni, de éreztem, ahogy megfogja a kezem... Mintha velem lett volna. Tudom, hogy mindig vigyázni fog rám.

- mesélte a lapnak Anikó.

A jelenéseknek azonban ezzel nem ért végük, hiszen továbbra is furcsa dolgokat tapasztal az egykori Nagy Õ. Otthonában egyre-másra szaporodnak a kavicsok, melyek érthetetlen módon bukkannak fel a lakás különböző pontjain. Ezek a kavicsok pedig szorosan köthetőek Anikó gyermekkori barátnőjéhez. Erről a Facebook-oldalán számolt be.

A kövekre valóban nincs magyarázat...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”