Létrehozva: 2020.10.11.

Elhunyt az imádott magyar színésznő

85 éves korában elhunyt Molnár Gizella, Sepsiszentgyörgy díszpolgára, közölte a Tamási Áron Színház.

Molnár Gizella 1957-ben szerződött a sepsiszentgyörgyi színházhoz, ő volt a társulat első diplomás színésznője. Több mint 60 évet töltött Thália szolgálatában, mely során saját bevallása szerint mindig az érdekelte igazán, ami túlmutat a rutinon, a látványosságon, mindenben a tartalmat, a gondolatokat, a mélyebb értelmet kereste. Emlékezetes szerepek hosszú sora fűződik a nevéhez, idézte fel a színház közleménye.

Fotó: maszol.ro

A színésznő egy korábbi interjúban így nyilatkozott a halálról: „Úgy érzem, mint minden más dolgot, ezt is nagyon jól kitalálta a Mindenható. Hetvenöt éves koromig eszembe sem jutott, hogy megöregszem, csak éltem, dolgoztam. Aztán egyre gyengébb lettem, és egyre nehezebb elviselni az öregséget. Jönnek a bajok, a tehetetlenség, és be kell látnom, hogy át kell adnom a helyemet. Hány nálam fiatalabb színész végzett 1957 óta... Elmúlunk, ez az élet rendje. És jól van ez így” – írta meg a maszol.ro.

Molnár Gizella temetéséről később rendelkezik a család.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”