Létrehozva: 2019.06.13.

Egészségéről vallott az Omega zenésze, már csak ezt kéri az élettől

A zenekar billentyûsénél két éve diagnosztizáltak rákot, de azóta mindent megtett a gyógyulás érdekében.

Két éve még nem hitte volna, hogy megéri, szerdán azonban hatalmas családi bulival ünnepelte a 76. születésnapját Benkő László, az Omega billentyűse.

Bár nem kerek az évszám, mégis nagyon fontos a zenész számára, ahogy a családtagjainak és a barátainak is. Benkő Lászlónál 2017 elején diagnosztizáltak rákot, és még abban az évben kemoterápiás kezelést kapott. Rengeteget fogyott a kezelések alatt, 10 kilót adott le, valamint sokszor gyengélkedett is, ám ismét bomba formában van, s a születésnapján is annak örül, hogy még a szeretteivel lehet.

Ez most egy átmeneti szülinap, mert nem kerek, mégis fontos, mert itt vagyok. Pár éve ez még nem volt biztos. Csoda, hogy élek

– kezdte a Blikknek az ünneplő Benkő.

"Megvagyok, jól vagyok, túl a betegségen, ennél nagyobb ajándékot nem kaphattam volna. Persze, vannak olyan dolgok, amelyekkel nem lehetett előre számolni. Az immunrendszerem nagyon legyengült, most újra kell építenem magam, de jó úton haladok. Vannak nehézségek, problémák, de nem foglalkozom velük, sosem adtam fel a harcot. Sok vitamint szedek, odafigyelek az étkezésre, boldogan élem az életemet" – mondta a lapnak mosolyogva a zenész, aki már a jövő évi fellépéseket írja be a naptárába, hiszen a muzsika a legfontosabb az életében.

A jeles napot a család egy hatalmas bulival ünnepli, de még Benkő sem tudja, milyen meglepetést kap majd, az biztos, hogy nem tárgyi ajándékot szeretne.

Nemcsak az Omega oszlopos tagja, hanem a fia, Balázs is a napokban ünnepli a születésnapját, így együtt tartják a bulit édesapjával. 

"Rendkívül nagy büszkeség, ahogy a fater küzdött. Erőszakosan ment a rák ellen, nem hagyta, hogy beleszóljunk, ez az ő harca volt" – mondta Benkő Balázs. "Azt hiszem, ha egy dolgot kérhetnék a szülinapomra, az lenne, hogy 3-4 év múlva, ha megy kontrollra, akkor mondják azt, hogy tökéletesen egészséges, nem jött vissza a rák, és minden rendben" – tette hozzá elcsukló hangon Balázs.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom