Létrehozva: 2020.11.18.

Drámai vallomást tett George Clooney, szörnyű, mit élt át

Először beszélt két évvel ezelőtti súlyos motorbalesetéről.

George Clooney két évvel ezelőtt szenvedett súlyos motorbalesetet Olaszországban, de csak most mesélt a megrázó élményről.

Fotó: Northfoto

A sztárszínész a GQ magazinnak adott interjújában elmondta, teljesen vétlen volt, egy autó a semmiből bekanyarodott elő, Clooney-nak esélye sem volt elkerülni az ütközést. Az ijesztő eset után, a földön fekve attól rettegett, soha többé nem látja imádott ikreit, akik akkor mindössze egyévesek voltakírja a Daily Mail.

„Amikor a földre kerültem, úgy éreztem, kitört az összes fogam. Csak arra tudtam gondolni, hogy meghalok és nem látom többé a gyerekeimet, Ellát és Alexandert” – fogalmazott a színész, aki soha többé nem ült motorra a baleset óta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd