Létrehozva: 2018.02.16.

Drámai vallomást tett a súlyos beteg magyar zenész

Teljesen összetört, amikor tavaly szeptemberben megtudta a sokkoló diagnózist. Azóta minden erejével a kór ellen küzd.

Már a végrendeletét is megírta Orbán Józsi, a 100 Folk Celsius egyik alapító tagja, akinél tavaly szeptemberben diagnosztizáltak súlyos daganatos betegséget.

Bár minden erejével küzd a kór ellen, és eddigi eredményei biztatóak, pontosan tudja, hogy

a barátai nélkül már halott lenne.

"Szeptemberben derült ki, hogy tüdőrákos vagyok, akkor teljesen összetörtem, biztos voltam benne, hogy elérkezett a vég. Ha a barátaim és a szeretteim nincsenek, talán ma már nem is élek! Aztán mire észbe kaptam, a barátok már egy komoly csapatot alkottak, akik naponta ápoltak engem, elláttak gyógyszerekkel, és arról is gondoskodtak, hogy mindig legyen mit ennem. Hála nekik"

- mondta érzelmesen a Blikknek Orbán, aki még nem meri kimondani, hogy túl van a nehezén.

"A kemoterápiát egész jól bírom, ám az, ami utána jön, szörnyű, de erőt veszek magamon. Sajnos, előfordul, hogy utána nincs étvágyam, de tudom, hogy kell az energia. A napokban kaptam kézhez a laboreredményeimet is, jó a vérképem, ez adott egy kis lendületet"

- tette hozzá.

A zenész a tervek szerint március 1-jén újra színpadra áll, 40 barátjával hatalmas szülinapi koncertet szervez Budapesten.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”