Létrehozva: 2018.05.24.

Dráma a tárgyaláson: Életükért küzdenek a Lajcsi-per vádlottjai

Néhány pillanatra megfagyott a levegõ, miután a szerdai tárgyaláson a bíró kilátásba helyezte, hogy a távol maradt vádlottakat elõvezetteti.

A kedden indult sok tízmilliós közműlopási per 11 vádlottja közül csak nyolcan jelentek meg a tárgyalóteremben, ezért a bíró kilátásba helyezte, hogy a következő tárgyalási napra elővezetést rendel el, ha ismételten távol maradnak a szakemberek. Õk állítólag részt vettek a Galambos Lajos birtokán és a lakóparkjában végrehajtott illegális bekötésekben. Ekkor a harmadrendű vádlott jelezte, hogy az érintettek közül ketten az életükért harcolnak, mert daganatos betegek lettek, ezért nem jelentek meg a tárgyaláson. A %RIPOST% kérdésére Lajcsi elárulta, mi történt pontosan.

"Ez az egész ügy családokat tesz tönkre és ártatlan embereket sodor a tragédia szélére. Ezeknek az embereknek az a bűnük, hogy megbízásokat kaptak tőlem, és csöpögő csapokat szereltek, most pedig méltatlan helyzetbe kerültek emiatt”

- kezdte felháborodva a zenész.

"Az egyiküket éppen a napokban operálták az onkológián nyaki daganattal, a másikjuk pedig pillanatok alatt fogyott húsz kilót a ráktól. Az életükért harcolnak, mert az ügy okozta stressz, beteggé tette őket.

Négy évvel ezelőtt mindketten makkegészségesek voltak, most pedig tehetetlenül nézem, ahogy az ellenem folytatott hadjárat miatt elfogynak…

- tárta szét a karját Galambos Lajos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszólalt a belga kormányfő a brüsszeli polgármester példátlan tettéről

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár