Létrehozva: 2016.09.21.

Dráma! 20 percen múlott a Sztárban Sztár énekesének élete

Ha nincs mellette a kedvese, amikor bekövetkezett a baj, az énekesnõ ma már talán nem is élne. Az orvos szerint minden a gyorsaságon múlott.

Egy ország hallhatja tátott szájjal és nézi elkerekedett szemmel, ahogyan Király Linda vasárnap esténként különféle előadók bőrébe bújva áll színpadra a Sztárban Sztár adásaiban. Különösen annak fényében, hogy az énekesnő heteken át küzdött makacs torokgyulladásával. Arról azonban eddig nem lehetett hallani, hogy Linda élete is veszélybe került a betegség kezdetén.

"Most már sokkal jobban vagyok. Nemrég elkaptam egy csúnya vírust, amely megtámadta a légcsövemet. Egyszerűen elkezdtem fulladozni, és a párom, Zsombi nagyon megijedt. Azonnal bevitt a kórházba, ahol azután hat napot töltöttem.

Az orvos azt mondta, hogy egy milliméternyi hely maradt, ahol kaptam levegőt, és ha húsz perccel később jövünk, akkor nem biztos, hogy tudtak volna segíteni

- árulta el a Lokálnak Linda, aki most vasárnap Whitney Houston bőrébe bújva kápráztatja el a TV2 nézőit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”