Létrehozva: 2022.01.01.

Nehéz sors: Damu Roland két évvel a halála előtt öngyilkosságot kísérelt meg

2019-ben a rendőrök törték fel a zűrös életű színész ajtaját, azonnal kórházba szállították.

A december 27-én elhunyt Damu Roland élete sajnos tele volt drámával, tragikus fordulattal.

Fotó: Facebook

A Ripost 2019 október elsején elsőként számolt be arról, hogy Damu öngyilkosságot kísérelt meg egy VIII. kerületi lakásban. Gyógyszereket vett be, majd alkoholt fogyasztott. A Péterfy Sándor utcai kórházba szállították, ahonnan másnap saját felelősségére távozott.

A rendőrséget akkor vélhetően egy ismerőse értesítette, aki tudott arról, mire készül. A kiérkező rendőröknek úgy kellett betörniük a lakás ajtaját, hogy megmenthessék a színészt.

Rolandot a sürgősségi betegellátó és toxikológiai osztályra szállították, ahol nagyon szigorú biztonsági szabályok uralkodnak, nem lehet csak úgy ki-be sétálni, és térfigyelő kamerarendszer is működik. Amikor 2019-ben odalátogattunk, hogy Damu hogyléte felől érdeklődjünk, meglepő választ kaptunk.

„Igen, valóban volt egy Damu Roland nevű betegünk, de ő már nincs itt. Éjszaka a saját felelősségére elhagyta a kórházat„

- mondta akkor a kórház egyik dolgozója.

Damu Facebook-profiljára pillantva több videó is arról árulkodott, hogy szerelmi bánata lehetett. Később a Borsnak ezt megerősítette, hozzátéve, hogy alkotói válságba is került.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja