Létrehozva: 2019.09.13.

Gyermekéért aggódik Czippán Anett

A műsorvezető három napot tölt nagyobbik fia, Olivér nélkül.

Nehéz pár nap áll Czippán Anett előtt, hiszen nagy fia, Olivér három napra elutazott egy iskolai programra. A sztáranyuka hiába készítette fel mindenre a 8 éves gyermekét, mégis aggódva várja, hogy ismét magához ölelhesse fiát.

Fotó: Instagram

„Olivér elment erdei iskolába. Bepakoltunk mindent, nagy izgalmak közepette várta, hogy induljon a busz. Ott állt a sok szülő, integetett a gyerekének, én pedig közben azon gondolkoztam, hogy mindent elpakoltunk-e” – kezdte a műsorvezető, aki a buszig vezető úton, folyamatosan fiát okította, hogy véletlenül se felejtsen el semmit. Emellett Anett azt is elárulta, örül, hogy Olivér elmegy az erdei iskolába, azonban mégis aggódik, hiszen három napig nem láthatja őt.

„Az ember bízik abban, hogy jól fogja csinálni a gyereke, el tudja majd látni magát. Hiába segítenek a pedagógusok mindenben, akkor is aggódunk. Nagyon érdekes érzések kavarognak bennem, és ilyenkor olyan kíváncsi vagyok, vajon hogyan élik meg ezt a pár napot. Megfelelően neveltük-e őket arra, hogy önállóak legyenek?!” – fogalmazott Anett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd