Létrehozva: 2018.09.19.

Családi dráma: hatalmas trauma érte a legendás magyar tévést

A szívét-lelkét kiteszi minden egyes nap a konyhában Bay Éva, hogy kiszolgálja a családját. Szerinte emögött egy régi családi dráma áll...

A legendás televíziós, a Tv2-n futó MasterChef VIP középdöntőse elárulta, hogy folyamatos gondoskodása egy régi traumának is köszönhető, hiszen kis híján elveszítette a fiát, Lászlót. Ám miután minden jóra fordult, kialakult benne az az ösztön, hogy folyamatosan kiszolgálja a famíliát, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt.

Mindig ilyen, napi három-négy órát tölt a konyhában. Kivéve, ha fogyókúrázik, de akkor én is rosszul járok – mondta a Blikknek Éva férje, az egykori párbajtőr magyar bajnok, operatőr Marczali László.

Mint kiderült, az állandó trakta a fiukon, Lacin is meglátszott.

Most sem vagyok egy nádszál, de nyolc évig küzdöttem komoly túlsúllyal – nevetett a Hatoslottó-sorsolást vezető ifjabb Marczali László. – Persze, régen alig vártam, hogy hazaérjek a suliból és ebédelhessek otthon!

A finom falatok mögött azonban eddig elhallgatott családi dráma húzódik, amely nagyon megviselte Évát.

Nehéz elképzelni, de amikor megszültem Lacit, nem tudtam etetni.

Majdnem megöltem a gyerekemet

– sóhajtott a Híradó, az Ablak és a lottósorsolások ikonikus műsorvezetője.

Szörnyű drámaként éltem meg, sosem feledem azt a borzasztó érzést. Nem volt tejem, mert nincs tejmirigyem. A szülés után napokig a kórházban táplálták a kisfiamat, de utána én már nem tudtam etetni. Néhány nap elteltével már éhen akart halni a kicsikém, folyadékot kapott, de enni nem. Szerencsére volt patikus ismerősünk, aki segített, az apukám szombaton száguldott a tápszerért, csak úgy kakukkolt, ahogy nyelte. Soha nem felejtem el, életre szóló dráma volt, majdnem belehaltam.

Éva biztos benne, hogy ennek köszönhető az a késztetés, hogy állandóan ellássa a családját, és gyakran sürög-forog a konyhában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár

LELKIZŐ

Most kaptuk a szomorú hírt, elhunyt a Jóbarátok magyar rendezője

LELKIZŐ

Újabb válás! Tönkrement a Feleségek luxuskivitelben sztárjának házassága

LELKIZŐ

Háromgyermekes anyának adta vissza a hitét Jákob Zoltán