Létrehozva: 2018.10.02.

Csákányi Eszter: Apámról azt gondolták, nem érdeklem

Vajon milyen volt apaként a legendás Csákányi László és miért nem õ volt a tanári kar kedvence, ha egy ország rajongott érte?

Csákányi Eszter számára amolyan jutalomjáték a TV2-n október 9-én induló Bogaras szülők című sorozat Helga tanárnőjének megformálása, hiszen mindketten hasonló habitusúak.

A Kossuth és Jászai Mari-díjas színésznővel gyermekkoráról, iskolai élményeiről és legendás édesapjáról beszélgettünk a sorozat sajtóbemutatója után.

%RIPOST%: Amikor elolvasta Helga a szabályokat nem követő tanárnő  karakterrajzát, eszébe jutott valaki a tanulóéveiből?

Csákányi Eszter: Nagyon régen volt, amikor én még iskolába jártam, de valakire tényleg nagyon emlékeztet. Saját magamra… Szeretem Helgában, hogy isteni humora van, ami nagyon lényeges jellemvonása és kedvelem a maximalizmusát is. Õ folyamatosan keresi az igazságot és ha megtalálja, ki is áll érte. Nem egy konfliktuskerülő alkat és én sem vagyok az, ha tudom, hogy a kiállásommal az igazság mellett kardoskodom. Ilyen voltam, már az iskolában is. Ha valami problémát meg kellett fogalmazni az osztály nevében, engem bíztak meg a többiek, hogy vezessem elő a tanároknak.

%RIPOST%: Az ön édesapjának, Csákányi Lászlónak gyakran kellett bemennie az iskolába, hogy elsimítson ezt-azt?

CS.E.: Csákányi apukával éppen az volt a „probléma”, hogy soha nem ment be, akkor sem, ha kellett volna. Soha nem volt még csak szülői értekezleten sem és ezt abban az időben nem is vették jó néven. A tanáraimban ez úgy csapódott le, hogy apám nem megy, mert lenézi őket, pedig erről szó sem volt.

Egyszerűen csak tényleg nem ért rá soha.

Maradjunk annyiban, hogy nem ő volt a tanárikar kedvence… Nekem volt egy csodálatos anyám és egy csodálatos nagyanyám, aki mentek, ha kellett, de apám hiányát mégis mindig számonkérték tőlem és ez nekem persze gyerekként bosszul esett.

%RIPOST%: Teher, vagy inkább előny volt a legendás színészapuka nevével kislánynak, majd kamasznak lenni az iskolában?

CS.E: Abban az időben nem volt pozitív a hozzáállás egy híres szülő gyermekéhez. Ezt a körülményt nehezítette, hogy apám tényleg nem vett részt semmiben. Például nem lépett föl iskolai ünnepségeken. Ráadásul nem én voltam az egyetlen, akinek híres volt az egyik szülője. Az a szülő gyakran járt az iskolában és részt is vett a közösségi életben, így még inkább feltűnt, hogy Csákányi Lászlót sosem látják.

Úgy tekintettek rá, mint egy bogaras szülőre, aki nem törődik a gyerekkel, de ez nem volt igaz.

Csákányi Eszter %RIPOST% napilap keddi számának adott interjújában arról is mesélt, mit nem engedett neki édesapja kislányként és felidézi azt az egyetlen pillanatot, amikor a legendás színész megdicsérte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”