Létrehozva: 2016.07.20.

Csak a szerencsén múlt, hogy Somló Tamás túlélte az indiai utazását

Az énekes évtizedekkel ezelõtt három és fél hónapot töltött Indiában, ami a veszélyhelyzetek mellett rendkívül megérintette.

Somló Tamás azért választotta az artistaéletet, hogy kicsit kiszabadulhasson az országból.

Gyerekkorában nagymamája útikönyveit böngészte, és vágyakozva nézte az egzotikus tájakat.

Miután elvégezte az artistaképzőt, az akkor még zárt kapuk megnyíltak előtte, ő pedig eljuthatott a hőn áhított országokba, bejárhatta a világot.

"Három és fél hónapig vándoroltam Indiában hátizsákkal, pénz nélkül. Volt egy útitervem, hogy körbejárom Indiát, amennyire csak lehet. Sokat adott a személyiségemnek,

szeretnék még visszamenni

 - nyilatkozta a Fem3 Cafénak tavaly ősszel, és hozzátette, szerette Indiát, mert ott olyan emberi viselkedéssel és bizalommal találkozott, mint még sehol.

A három és fél hónapos körút nagy hatással volt rá, habár volt egy alkalom, amikor nagyon súlyosan megbetegedett és csak a szerencsén múlt, hogy túlélte.

"Emlékszem, egyszer nagyon beteg voltam, aztán örültem, hogy túléltem. De megérintett ez az egyszerű, boldog lét, sokat lehet tanulni az ott élő emberektől. Mindenkinek csak ajánlani tudom."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”