Létrehozva: 2016.05.18.

Celine Dion elárulta, hogy búcsúzott el haldokló férjétől

A világhírû énekesnõ férje januárban, hosszú küzdelem után hunyt el 74 évesen, három gyermeket hagyott maga után. Celine a napokban egy tévés interjúban mesélt õszintén a megrázó, ám mégis megnyugvást hozó utolsó pillanatokról.

Idén januárban, 73 éves korában gégerákban hunyt el Rene Angelil, Celine Dion menedzsere, férje, társa, szerelme, gyermekei apja.

“Hosszú és bátor harcot folytatott a rákkal” – írta a tragédia után a 47 éves énekesnő a Facebook-oldalára, ahol azt is közölte, hogy a halál Las Vegas-i otthonukban érte férjét.

Angelil régóta, húsz éve küzdött a halálos kórral, amely végül teljesen felemésztette az életét. A férfi folyamatosan próbálta felkészíteni nejét a búcsúra, és ragaszkodott ahhoz is, hogy Celine térjen vissza a színpadra. Decemberben még közösen tudták megünnepelni 21. házassági évfordulójukat, de mindketten tudták, hogy nincs már sok hátra.

Celine Dion a napokban az ABC News-nak adott interjújában elmesélte, hogy búcsúztak végül el egymástól, mik voltak az utolsó mondatok.

"Egész életedben a karrieremért aggódtál, aztán a gyerekek miatt. Gyakorlatilag az egész életed aggodalommal telt. Elég, bízz végre bennem, kérlek! A gyerekek jól vannak, és én is. Minden rendben lesz, nem akarom, hogy aggódj, békében menj el" - mondta még utoljára imádott férjének Celine.

A Grammy-díjas énekesnőnek a nehéz pillanatok után még arra is maradt ereje, hogy férjét letakarva kimenjen a gyerekekhez, a hatéves ikrekhez és a 15 éves René-Charleshoz, és elmondja, mi történt az édesapjukkal.

"Eszembe jutott a Fel! című Disney-rajzfilm, amely mindannyiunk kedvence, és a főhős végül léggömbökkel száll fel a magasba. Azt mondtam nekik: A papa most ment fel, és jó neki, mert ez egy felemelő érzés."

Az énekesnő elárulta, a kicsik végül így is búcsúztak el az édesapjuktól. Kivittek néhány lufit az udvarra, eleresztették, és varázsport szórtak utána, azt kiabálva:

Apa, szeretünk téged, jó utat!

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”