Létrehozva: 2019.06.29.

Budapest a saját halottjának tekinti a legendás magyar írót

Ungvári Tamás, a számos díjjal kitüntetett író, mûfordító és egyetemi tanár életének 89. évében hunyt el szombaton.

Elhunyt  Ungvári Tamás Széchenyi-díjas és József Attila-díjas magyar író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár. Szakterülete a művelődéstörténet, az irodalomtudományok kandidátusa és doktora, professor emeritus volt.

Ungvári 21 évesen szerzett diplomát az ELTE angol-magyar szakán, majd tanárként kezdte pályáját egy általános iskolában. Később a Csillag című folyóirat rovatvezetője lett, majd a Magyar Nemzetnél dolgozott. 1960-tól fordító, dramaturg, 1970-től pedig a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa.1975-ben lett a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980–1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től egyetemi tanára. Több külföldi egyetem vendégprofesszora is volt.

Ungvári Tamást Budapest saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról később gondoskodnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”