Létrehozva: 2017.05.10.

Borzasztó hír érkezett: holtan találtak az ismert fiatal színésznőre

A színésznõ halálának körülményei egyelõre tisztázatlanok.

A 30 éves görög színésznőt, Mary Tsonit az Oscar-díjra jelölt Dogtooth című alkotásból ismerhette a közönség. A fiatal művész hétfőn hunyt el a görög sajtó szerint. Holtan találták a lakásán, majd rendőrt hívtak hozzá, de halálának körülményei egyelőre ismeretlenek.

A Dogtooth című filmet 2011-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscarra jelölték, de több nemzetközi fesztiválon is sikert aratott, Tsoni is több díjat vihetett haza alakításáért. Színészi pályafutása előtt pedig a Mary and the Boy nevű együttes énekesnője volt – írja a Variety.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”