Létrehozva: 2018.02.12.

Bangó Margit a tüdőembóliának köszönheti életét

Az énekesnõ élete, ha csak hetekre is, de újra reálommá változott, miután attól kellett tartania, hogy 15 év után újra megtámadta szervezetét a halálos kór.

Miközben Bangó Margit az eredményre várt, sokszor végiggondolta, mi is történt vele akkoriban, amikor 52 évesen bele kellett vágnia élete legnagyobb harcába. 2003-ban éppen egy súlyos betegségnek köszönhette, hogy kiderült, a mellében rosszindulatú daganat fejlődött. Az első diagnózis rémisztő volt, hiszen a kialakult tüdőembólia miatt a műtét lehetőségét azonnal kizárták. Bangó Margit erről az Esti Frizbi felvételén mesélt Hajdú Péternek.

"Isten megint mellettem volt, hiszen az már biztos, nem rosszindulatú a mellemben talált újabb elváltozás. Mégis, azt a tíz napot, amíg kétségek közt őrlődtem, nem kívánom senkinek.

Egyszer már megküzdöttem a betegséggel, vagyis Isten segített győzni

- kezdte az ATV stúdiójában az énekesnő, majd felelevenítette azt a félelmetes élethelyzetet, amiben akkor neki kellett meghoznia a kétes sikerrel járó döntést.

"2003-ban éppen egy amerikai turnéról hazatérve éreztem, hogy rosszul vagyok, ami hajnalra fokozódott. Szerencsére Tina ott volt velem, és bevitt a kórházba, ahol kiderült, tüdőembóliám van. A sors különös fintora, hogy ha az nincs, nem derül ki, hogy rákos vagyok… Azonnal meg kellett volna műteni, de az embólia miatt erre nem volt lehetőség, hiszen az altatás az azonnali biztos halált jelentette volna. Ekkor kezdődött el a kéthónapos versenyfutás az idővel. Nagy dózisban kaptam szereket, amik szétzúzták az elzáródást. Még így is csak saját felelősségemre végezték el az operációt. Jött az orvos, én pedig aláírtam a beleegyező nyilatkozatot.

Arról volt szó, hogy el kell távolítani a mellemet, de végül sikerült csak a daganatot kimetszeni

- emlékezett vissza a vasárnap esti adásban a Kossuth-díjas énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”