Létrehozva: 2019.10.21.

Balázs Fecó: Tudom, min megy keresztül Demjén Rózsi

Balázs Fecó korábban komoly szívműtéten esett át, ezért átérzi kollégája helyzetét, aki hosszú kihagyás után, decemberben – a rajongók nagy örömére – újra színpadra áll.

Egy ország szorít májusi agyérgörcse óta Demjén Ferenc gyógyulásért. A Kossuth-díjas énekes tavasz végén a csípőműtétje utáni kontrollra készült, az idegeskedés azonban agyérgörcshöz vezetett.

Fotó: Sulyok László

Először kórházban, majd egy rehabilitációs intézetben tartózkodott, egy ideje viszont már dióspusztai birtokán gyógyul. Szombaton pedig újabb fergeteges hírt jelentett be az Instagramon: december 30-i Aréna-koncertjén olyan népszerű előadóművészekkel áll majd a színpadra, mint Balázs Fecó, Kóbor János, Révész Sándor és Závodi János.

Zenésztársai, köztük Balázs Fecó végig drukkolt, hogy Rózsi mihamarabb jobban legyen. Ha valaki, akkor a Korál együttes frontembere pontosan tudja, mennyire fájó pont az egy előadóművésznek, ha betegség miatt nem léphet imádott közönsége elé. Az énekes két évtizeddel ezelőtt kapott szívinfarktust, 2016-ban pedig ismét a szíve miatt került kórházba, így átérzi, milyen érzés kényszerpihenőn lenni.

„Nekünk a színpad az életünk, ezért tudom, hogy neki is, akárcsak korábban nekem, az lebeg a szeme előtt, hogy minél hamarabb meggyógyuljon és újra koncertezhessen. Legnagyobb örömünkre visszatér a Vándor. Nagyon drukkoltam neki, hiszen a saját bőrömön kellett megtapasztalnom, milyen az ha az ember az akarata ellenére nem léphet sokáig színpadra” - mondta el a Ripost-nak Balázs Fecó.

A részleteket olvasd el a Ripost napilap hétfői számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”