LELKIZŐ

Az RTL sztárjának elege lett a szexajánlatokból

Az Éjjel-Nappal Budapest sztárja odáig jutott, hogy már nem csak előnye származik a kigyúrt testéből, hanem bizony szembe kell néznie a jóképûség árnyoldalaival is. Ezek pedig olykor nagyon kiábrándítóak.
  • Szerző: B.M.

A kigyúrt testű sorozatszereplőt nem csoda, hogy szétszedik a nők, hiszen ha ideje engedi, az edzőteremben formálja testét. Ugyan a forgatások szinte teljesen lekötik, ennek ellenére igyekszik tartani a fittségét. Az eredmény pedig nem más, mint dagadó izmok.

„13 éven keresztül vízilabdáztam, amikor ezt a sportot befejeztem, az új szenvedélyem a konditerem lett. Nagyon sok a munka, de amikor már úgy érzem, rosszul vagyok a mozgáshiánytól, minden szabad percemet gyúrással töltöm” – kezdte a nak az Éjjel-Nappal Budapest sztárja, aki arról is mesélt, milyen lányok jönnek be neki a legjobban.

„Eddig 6 komoly kapcsolatom volt. Bevallom, a latinos külsejű csajok tetszenek.

A sötét haj és a sötét bőr a gyengém” – mosolyogott az RTL Klub fikciós realityjének a sztárja, aki túlságosan helyes és sportos testalkatú ahhoz, hogy megússza a rajongók közeledését. Bizony, a lányok gyakran árasztják el zavarba ejtő ajánlatokkal.

„Ritkán van arra időnk és energiánk, hogy a forgatások után kimenjünk a városba, ezért a legtöbbször csak a közösségi oldalon keresztül tudnak velünk kommunikálni a rajongók. Mivel régen modellkedtem, így nem hat rám az újdonság erejével, ha valaki felkínálkozik nekem. Igen,

sokszor küldenek nekem intim fotókat a neten, és utalnak arra, hogy szívesen töltenének velem egy éjszakát.

Megtanultam a helyén kezelni a dolgokat.” – mosolygott Törőcsik Dániel.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?