Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.25.

Árulkodó fotó: így töltötte a szentestét Sarka Kata és Hajdú Péter

Bár a házasságuk megromlott, a gyermekeik kedvéért együtt karácsonyoztak.

Sokáig kétséges volt, hogyan tölti az ünnepeket Sarka Kata és Hajdú Péter. A sztárpár július végén jelentette be, hogy nyolc év után megromlott a házasságuk, akkor Kata a gyerekekkel el is költözött a közös otthonukból. A különválás hónapok óta nyúlik, egyelőre nem sikerült dűlőre jutniuk azt illetően, hogy együtt vagy külön folytassák-e.

Ráadásul néhány napja Kata a FEM3 Caféban úgy nyilatkozott, hogy szerinte Péter nélkül töltik majd a szentestét, hiszen a műsorvezető addig nem mutatott hajlandóságot arra, hogy a családjával szeretne lenni. 

Az utolsó pillanatban azonban valami megváltozhatott, mert Péter és Kata a gyerekekkel együtt mosolyognak a karácsonykor feltöltött fotón. 

Bár Kata közösségi oldala alapján Péter nem sokkal később távozott is, úgy tűnik, sikerült boldoggá tenniük a gyermekeik karácsonyát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom