Létrehozva: 2021.10.21.

Andy Vajna üzent a túlvilágról: Nem örül Timi eljegyzésének?

Látszólag révbe ért Andy Vajna fiatal özvegye, a háttérben azonban furcsa jelek tűnnek fel.

Jóskörökben úgy vélik, az elhunyt filmmogul üzenget, és nem örül neje új választottjának. Vajna Timi egyébként a férje halála után is töretlenül hisz a köztük lévő láthatatlan kötelékben, és a mai napig úgy érzi, spirituális kapcsolatban áll Andy Vajnával. Az örökösnő korábban maga mesélte, hogy a néhai producer már többször is üzent neki a túlvilágról, most pedig, úgy tűnik, az eljegyzését sem hagyta szó nélkül.

Andy Vajna üzent a túlvilágról? (Fotó: Ripost)

Jóskörökben úgy hírlik, Andy jelezte, szeretné, ha Timi jól meggondolná a második házasságát, és csak akkor mondana igent, ha semmi kétsége nincs Zolival kapcsolatban. A Story magazin megkereste Timi jósnőjét, Andy jó barátját, Baranyi Rozit. Kiderült, hogy a producer szelleme nemrég őt is meglátogatta.

„Egy-két hete megjelent álmomban. Furcsa, mert ilyen rég nem történt. Nem halott volt, nagyon is élt, és haragos volt valamiért” – kezdte Rozi. „Minden álom jelentéssel bír, főként, ha valaki élőként jelenik meg, miközben már elment. Hát még, ha dühös! De az álmok akár fordított jelentéssel is bírhatnak, és a negatív nem kizárt, hogy pozitív fordulatot jelez. Andy látogatását viszont azóta sem tudom megfejteni. Nem tudom pontosan, mit akart, és miért hozzám jött” – árulta el a jósnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”