LELKIZŐ

A siker átkot hozott Kulcsár Edinára?

A tavalyi Miss World Hungary szakmai téren hétről-hétre egyre szebb sikereket ér el, de ezzel egy időben folyamatos magánéleti csapások érik.
  • Szerző: The_M

Élete legjobb éve is lehetett volna az idei Kulcsár Edinának. Hiszen azt követően, hogy tavaly a világ második legszebb nőjének választották a Miss World versenyén, az egész ország kedvence lett. Rengeteg modell feladatot kapott, majd felfigyelt rá a TV2, és néhány hét alatt több műsort is rábíztak. Emellett Sarka Kata felkérte, hogy segítse a Miss World Hungary körüli teendőkben. Nemrég pedig saját ruhamárkáját is létrehozta, aminek szép jövőt jósolnak a szakemberek.

Ezek alapján tényleg semmi oka nem lehet a panaszra. Ám az élet nemcsak a munkáról és az ott elért sikerekről szól. Sőt sokat veszít mindez az értékéből, ha az ember magánélete nincs rendben. Edináé pedig a legkevésbé sincs rendben.

Előbb vőlegényével, Mátéval szakítottak teljesen váratlanul, hiába kezdtek közösen építkezni, és tervezgették a korábban egyszer már elhalasztott esküvőjüket. A különválás miatt az egykori szépségkirálynő kénytelen volt visszaköltözni dédnagymamájához, abba a lakásba, ahol gyerekként élt.

Mindezek tetejébe már az egészsége sincs teljesen rendben. Az egyik mellében ugyanis három csomót talált, amikről egyelőre nem tudni, hogy mennyire veszélyesek. Bár az első vizsgálat alapján nem kell aggódnia Edinának, de a szövettan még nem készült el, és biztosat csak annak fényében lehet kijelenteni.

A magánéleti csapások miatt egyértelműen a szakmai sikerei okolhatóak. Az elmúlt időszakban Edina nyíltan vállalta, hogy elképesztően kimerült a sok munka miatt, és a szakítása egyik legfőbb oka is az időhiány volt. De úgy érzi, hogy azok a bizonyos csomók is egyfajta vészjelzések a teste felől, hogy lassítania kéne.

Azt meg már csak félve említjük, hogy a nagyon sokan ellene fordultak az országban, amikor a TV2 felkarolta, és megkapta az Aktív műsorvezetői székét. A sok negatív megjegyzés pedig szintén nem érintheti a legjobban ebben az amúgy is nehéz időszakban.

 

És ezeket olvastad már?