Létrehozva: 2015.12.05.

A mai napig retteg a ráktól Halász Judit

Megrendítõ õszinteséggel idézi fel a rákkal vívott harcát most megjelent életrajzi könyvében a színésznõ. Mára felépült, de minden kontrollvizsgálat elõtt szorong az eredmény miatt.

A gyerekek és felnőttek kedvence, Halász Judit napra pontosan négy évvel azután, hogy elgázolták, 2000. október 4-én tudta meg, hogy rosszindulatú mellrákja van. De a Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész nem adta fel és azonnal felvette a harcot a halálos kórral szemben. A népszerű színésznőt mostanra szerencsére már gyógyultnak nyilvánították, de az egészségért vívott küzdelme alatt sok szenvedést megért, írja a Bors.

A közelmúltban megjelent, Nem születtem varázslónak című önéletrajzi könyvében megdöbbentő részleteket közöl a túlélésért vívott csatáiról, lelki tusáiról. Halász Judit az orvosaira bízta magát,

megoperálták, kemoterápiára járt, amelytől állandó rosszullétek kínozták.

A karácsonyi koncertjeit azonban ekkor is megtartotta, de az egyik fellépése örök emlék marad számára.

Ahogy fésülködtem, ijedten láttam, hogy alig maradt haj a fejemen. Tudtam, hogy a kemoterápiától ki fog hullani a hajam, de azt nem, hogy ilyen hirtelen. Ennél a fésülködésnél azonban, a két koncert közt, az összes hajamat elvesztettem

– emlékszik vissza a színész énekesnő, aki most már csak évente jár a szokásos kontrollra, de nem titkolja, hogy ma is minden vizsgálat előtt szorong az eredmény miatt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Jákob Zoltán: "Most egy időre elvonulok a világ elől"

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára