LELKIZŐ

A magyar színész vallomása: Hozzá voltam szokva a pofonokhoz

A „Háromezer számozott darab” című film fiatal szereplőjének nem volt könnyű gyermekkora, hiszen sem a romák, sem a „magyarok” között nem találta a helyét.
  • Szerző: Buster

Idén kerül a mozikba Császi Ádám Háromezer számozott darab című filmje, amely egy színházi rendező 5 nehéz sorsú roma fiatal életéről készített előadását és a társulat szürreális utazását mutatja be.

Fotó: Forgács Bea

Az alkotás egyik főszereplője Pászik Cristopher, akit a Brazilok című 2017-es magyar filmből is ismerhetnek már a mozirajongók. A fiatal színész kisgyermekként paleontológus, később szakács szeretett volna lenni, de nem vették fel a kiválasztott intézménybe. A kudarcélmény után egy kőműves szakképző iskolába járt, ahol egyáltalán nem érezte jól magát.

„Ebben az időszakban nem igazán volt jövőképem. Úgy voltam vele, hogy ha már van egy szakmám, az is megfelel. Elég rossz kölyök voltam, és sok pofont kaptam az élettől. Ért hátrányos megkülönböztetés mindenhonnan, mivel nem látszott rajtam, hogy roma vagyok, így a cigány gyerekektől is jött támadás. Úgy éreztem sehova nem tartozom és ez elég mély nyomot hagyott bennem, ugyanakkor kaptam egy erős motivációt, hogy én nem ezt a sorsot akarom magamnak. Kerestem egy másik iskolát, felvételiztem és sikerült. Egyedül értem el a kitűzött célt és életem legjobb döntése volt, hogy belevágtam. Bár sajnos nem érettségiztem le, mégis rengeteget profitáltam azokból az évekből és egy életre meghatározta az utamat”- kezdte a Cristopher, aki gyermekeinek is szeretné átadni a tapasztalatait, miközben igyekszik őket megóvni mindattól, amin ő átment.

„A gyerekeimet arra nevelem, hogy fogadják el magukat. A legtöbb, amit szülőként tehetek értük, hogy biztonságot adok nekik, tudják, hogy számíthatnak rám és mindent elmondhatnak. Én meghallgatom őket, és arra buzdítom őket, hogy higgyenek magukban, mert bármire képesek, és mindent elérhetnek, amit igazán akarnak. Ehhez sajnos kell, hogy pofonokat is kapjanak az élettől. Magamban és is rendbe tettem a dolgokat, így tudok számukra is hiteles minta lenni”- mondta a színész, aki igyekszik tenni a közért is, így nem csak saját gyermekeinek akar jó példát mutatni. A Tudás Hatalom összművészeti társulat tagjaként évek óta foglalkozik gyermekek tehetséggondozásával.

Fotó: Forgács Bea

„Az a célom, hogy drámainstruktor legyek. Pont most februártól indul egy erre irányuló képzés, amin szeretnék részt venni. Bár jelenleg elsősorban rappernek és szövegírónak tartom magam, a színészkedés is fontos szerepet tölt be az életemben. Az egyik legjobb dolog, ami történt velem, hogy találkoztam Horváth Kristóffal és általa megismerhettem a társulatot. Kristóf számomra a mentor, a testvér. Általa tapasztaltam meg, milyen érzés látni, ahogy egy gyerek rátalál a céljaira, ahogy fejlődik és küzd az álmaiért. Ez lett az én utam...”- fejtette ki a Háromezer számozott darab színésze.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?