Létrehozva: 2018.03.27.

A család közölte a tragikus hírt: Meghalt a legendás magyar rádiós

A szakma egyik meghatározó alakja távozott, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 88. évében, Münchenben meghalt Ramsay Győző, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának munkatársa, a németországi emigráció meghatározó alakja - tudatta a család kedden az MTI-vel.

Ramsay Győző 1930-ban született Budapesten, tanulmányait a háború megszakította, szüleivel Nyugatra került, majd 1946-ban hazatért. A kommunista diktatúrában osztályidegennek bélyegezték, így az érettségi után nem tudott tovább tanulni. Alkalmi munkákból tartotta fenn magát, és miután részt vett az 1956-os forradalomban és szabadságharcban, elmenekült az országból és a nyugat-németországi Kölnben kezdett új életet, ahol a színművészeti főiskolán tanult a rendező szakon.

Köln után Münchenben telepedett le, és csatlakozott a SZER magyar szerkesztőségéhez. A rádiónál végzett munkájáért 2001-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök kitüntette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével. Az elismerést Prőhle Gergely akkori berlini nagykövet adta át, aki kiemelte, hogy

Ramsay Győző hangja a rádióban buzdításként szólt az elnyomás korszakában, és így közvetve hozzájárult a kommunista rendszer bukásához.

Ramsay Győző a nyugdíjazása után is aktívan részt vett a müncheni Magyar Katolikus Egyházközség életében, és budapesti látogatásai alkalmával műsorvezetőként közreműködött a Magyar Televízió történelmi dokumentációs adásaiban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”