LELKIZŐ

A bennfentes bevallotta: már napok óta készültek Fülöp herceg halálára

Fülöp herceg állapota napok óta romlott, egy ideje pedig sejteni lehetett, hogy ez életének utolsó időszaka. Előre lepróbálták a halálhír bejelentését.
címkék:
  • Szerző: ripost

Már napok óta sejteni lehetett, hogy Fülöp herceg élete a végéhez érkezett. II. Erzsébet imádott férje március közepén hazatérhetett a kórházból, a napjait pedig ezután is igyekezett aktívan eltölteni.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Ápolója szerint a hét elején még annyira jó állapotban volt, hogy hivatalos levelekre válaszolt és könyvet olvasott. Sőt, még azért is maradt ereje bosszankodni, mert a koronavírus miatt nem találkozhatott a szeretteivel.

Fülöp herceg halálára napok óta számítani lehetett

Fülöp herceg halálára napok óta számítani lehetett
Fotó: AFP

Az utóbbi napokban azonban egyre csendesebb és gyengébb lett, és bár bizonyára voltak fájdalmai, büszke ember lévén sosem panaszkodott, azt nem tartotta nemesi vonásnak – írja a Daily Mail.

A palota bennfentese azt is elárulta, hogy készültek a sajnálatos eseményre, a herceg halálára. A királynő által jóváhagyott gyászértesítőt már napokkal azelőtt megírták, és egy csapat lakáj csütörtökön előre elpróbálta, hogyan kell majd elhelyezni a hivatalos gépelt nyilatkozatot a Buckingham-palota kerítésén.

A szomorú feladatot végül tegnap két női beosztott végezte el. Fülöp herceg, aki életében annyit tett a palota modernizálásáért, biztosan jóváhagyta volna a jelenetet.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?