Létrehozva: 2020.01.08.

21 évesen ivott először alkoholt Gesztesi Károly!

Gesztesi Károly tragikusan hirtelen, 56 évesen hunyt el január 4-én. A népszerű színész nagyon fiatal volt még, ám annyira imádta az életet, hogy fordulatos életének bemutatásához három könyv sem lenne elég. Sorozatunk első részében felelevenítjük a népszerű színész életének első szakaszát.

Gesztesi Károly hatéves korától kezdve zongorázott, tehetséges és törekvő kisfiú lévén pedig fel is vették a Bartók Zeneművészeti Szakiskolába fagott, zeneszerzés, trombita és zongora szakra.

Gesztesi Károly Fotó: Szabolcs László

Karcsi eleinte élvezte a változatos órákat és az új ismeretek elsajátítását, egy idő után azonban kimerítette a sok gyakorlás, főleg, hogy semmi másra nem maradt ideje.

Fotó: MTI

„Az egész egy nagyon magányos életmód. Az ember hazamegy az iskolából, és minden áldott nap négy órát gyakorol a zongorán. Ezután gyakorlatilag semmire nem marad időd, sem a barátaidra, sem barátnőre, ha lett volna annak idején. Tizennyolc évesen rájöttem, nem jó az, ha senkivel nem beszélgetek, csak a zongorával„ - mondta el tavaly októberben a Szóbeli című Youtube-csatornán a színész, akinek az élete ezen döntés után vett váratlan fordulatot.

Fotó: MTI

A nagymamája javaslatára jelentkezett a Nemzeti Színház stúdiójának színészképzésére, jóllehet, addig jóformán semmiféle kapcsolata nem volt a színházzal. A művészvilág ezen részének életvitelét azonban hamar elkezdte élvezni, onnantól pedig nem volt megállás.

„Megtetszett a bulizás, az volt az egyik legjobb dolog! Főleg, hogy én 21 évesen ittam meg az első sörömet, mert addig vagy vízilabdáztam, vagy zongoráztam, vagy komponáltam. A kamaszkori bulik teljesen kimaradtak az életemből” – fogalmazott nevetve a színész, aki később mindent pótolt, és kiélvezte az élet kínálta összes örömöt.

A részleteket olvasd el a Ripost napilap szerdai számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja