Létrehozva: 2020.10.14.

Lajcsi retteg: Elzárta magát beteg feleségétől, elárulta, miért

A trombitaművész attól tart, hogy Boglárka elkaphatta a koronavírust a hétfői tárgyaláson, ahol hat órán át ült egy mára igazoltan koronavírusos férfi mellett.

Kedden kora reggel a Galambos Lajos és társai ellen folyó közműlopási per összes érintettje arról beszélt a Budaörsi Járásbíróság előtt, hogy a szabályzás értelmében be sem mehetnének az épületbe. Egy nappal korábban ugyanis egy igazoltan Covid-19-cel fertőzött személy ült órákon át a tárgyalóban, ahol ők is tartózkodtak. A férfit ugyan a biztonsági őrök nem akarták beengedni, de mivel ő az ügy harmadrendű vádlottja, a bíró saját hatáskörben behívta a terembe.

Fotó: Bors

Ott foglalt helyet Galambos Boglárka is, aki évek óta küzd krónikus tüdőbetegséggel, vagyis rá nézve fokozott veszélyt jelenthet, ha megfertőződik a koronavírussal. Munkatársunk kedd reggel a helyszínen beszélt Galambos Lajossal, aki szó szerint retteg és nem is ok nélkül…

„Fel nem foghatom, hogy miként fordulhatott elő, hogy a harmadrendű vádlottat tegnap behívta a bíró, holott ő egyértelműen jelezte, hogy egy háztartásban él idős édesapjával, aki igazoltan fertőzött. Mindannyian ott ültünk vele, tehát potenciális célpontjai lettünk a vírusnak, hiszen délutánra már az eredmény is megvolt és bizony a kollégámról kiderült, valóban fertőzött”- kezdte Lajcsi, aki a tények ismeretében fájdalmas döntésre kényszerült.

Fotó: Ripost

„Hétfőn külön kocsival mentünk haza Bogival és azóta nem is láttam őt, hiszen én elkülönítettem magam az otthonunkban. Rettegek attól, hogy elkaptam a vírust a tárgyalóteremben és továbbadhatom neki. Ha ugyanis ő elkapja, abba belehalhat, hiszen krónikus tüdőbeteg. Ha pedig a bíróságon fertőződött meg, azt sosem fogom megbocsájtani a bírónak!” - jelentette ki Galambos, aki tíz napig biztosan nem találkozik majd sem a feleségével, sem a gyermekeivel.

Fotó: Bors

„Most ismét itt vagyunk mindannyian azok közül, akiket tegnap „összezártak” hat órára egy fertőzött személlyel, így innentől számítva tíz napon át nem érintkezhetek a családtagjaimmal. Az a szomorú, hogy a jelen helyzetben ez a döntés sem jelent bizonyosságot! A bíró Isten kezébe adta a sorsunkat...„ - mondta dühösen a zenész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai