Létrehozva: 2022.01.28.

Döntött a „nép” Kulcsár Edina új daláról. Egyértelmű vélemény

Kulcsár Edina ugyan mindent elkövet, hogy sehol ne lehessen véleményezni legújabb, immáron 1.3 milliós letöltésnél járó dalát. De van azért egy trükk, amivel kiderül a tetszési index.

Kulcsár Edina Csutinak címzett, dalba öntött üzenete minden várakozást felülmúlva hasított napokon át az interneten. Nagyon valószínű, hogy az Egyetlen szó című örökbecsű, minden gyorsasági rekordot megdöntve lépte át az 1 milliós nézettséget a legnagyobb zenemegosztó portálon.

Fotó: YouTube

Ugyanakkor az egykori szépségkirálynő és a sikerdal szerzője gondosan ügyeltek rá, hogy sehol ne lehessen véleményezni a szakítós nótát, vagyis inkább, hogy ne lehessen beszólni az alkotóknak. Edina és G.w.M törekvéseinek kedvez az is, hogy a YouTube az avatatlan szem elől elrejti, mennyien nyomtak rá a diszlájk gombra a dal alatt, vagyis annak számát elvileg csak a feltöltő láthatja.

Akad azonban olyan bővítmény (netes trükk), aminek segítésével elő lehet hívni, mégis hányan nyomták a nem tetszik fülecskét a klip alatt. Nos, A Ripost megnézte, mi is pontosan a hallgatóság ítélete. Az pedig egyértelművé teszi, hogy az Egyetlen szó nézettségét csupán a körülötte kialakult botrány generálta, vagyis a letöltők döntő többsége gondolja úgy, hogy a szerzemény minősége nem üti meg a mércét.

Hiába a milliós nézettség. A letöltőknek inkább nem tetszik Kulcsár Edina dala

Már azt is szokatlan, hogy ekkora letöltésszámnál mindössze 45 ezren fejezzék ki véleményüket egy dal alatt, de az igazán beszédes számpár azt is megmutatja, hogy a többség nincs elragadtatva a szerzeménytől.

13/32 ezer

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője