Létrehozva: 2021.04.19.

Súlyos balesetet élt túl Korda György, nem érti, hogy úszhatta meg

Az énekes lerepült az útról a kocsijával, mellette ült Balázs Klári is. A házaspár ugyan karcolás nélkül megúszta a húsz évvel ezelőtti kalandot, de Gyuri bácsira olyan hatással volt, hogy azóta csak nagyon különleges alkalmakkor ül volán mögé.

Korda baleset túlélője, elmeséli a különös történetet.

Egy fellépés után, hajnalok hajnalán autózott Balázs Klári és Korda György Budapest irányába. A vezetőülésben Gyuri bácsi ült, nem volt nagy forgalom a kétszer egysávos úton, amikor az autójukkal utolértek egy náluk jóval lassabban haladó járművet. Korda kitette az indexet, majd előzésbe kezdett, amikor azonban a megelőzött autó mellé értek, észrevették, hogy éles kanyart vesz az út, és felbukkant egy szembejövő autó is. Alig maradt idő korrigálni, Korda György elrántotta a kormányt.

„A mai napig nem tudjuk, hogy úszhattuk meg ép bőrrel„ – mondja a Bors megkeresésére Korda György. „Az utolsó emlékem, hogy elrántom a kormányt, hogy ne frontálisan ütközzünk. Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy napraforgótáblán áll a kocsi, és füstöl minden.”

A házaspár kocsija szó szerint lerepült az aszfaltútról, egyenesen a szántóföldre. Szerencséjükre nem voltak fák a műút szélén, mert akkor biztosan felcsavarodtak volna rá.

Az utóbbi években inkább átengedi a volánt Klárikának

„Szinte hihetetlen, de a velünk majdnem ütköző kocsi mögött egy mentőautó haladt, ami megállt természetesen, és azonnal meg is tudtak vizsgálni minket, hogy minden rendben van-e velünk„ – folytatja az énekes, majd hozzáteszi:

„ Azóta a baleset óta sokkal óvatosabb vagyok. Ha fellépésre megyünk, vagy Klárika vezet, vagy a technikusunk, én már nem. Klári 42 éve vezet, sosem volt balesete, én már csak nagyon különleges alkalmakkor ülök a volánhoz. Nem érzem már olyan biztonságosnak az autózást, pláne fellépések után, amikor fáradt vagyok. Inkább nem kísértem a sorsot.”

Mivel sérthette meg őket Berki?

Furcsa bejegyzés került ki Balázs Klári és Korda György oldalára, amelyben azt írják, már végképp elegük van Berki Krisztiánból. Most mindenki azt találgatja, vajon mivel sértette meg az énekes legendákat a műsorvezető? A szűkszavú posztnál többet azonban egyelőre nem közöltek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot