Létrehozva: 2021.03.05.

Kis Grófo élete 180 fokos fordulatot vett, csak hogy édesanyját támogassa

Testvérével együtt vigyáz Kis Grófo gyászoló édesanyjára. Gondolkodás nélkül változtatott a jövőbeni tervein.

Kis Grófo tervei szerint Biatorbágyra költözött volna családjával, hogy gyermekeinek minél több lehetőséget biztosítson a főváros közelében.

Ám édesapja, Nagy Grófo halála mindent megváltoztatott. A tragédia pedig arra sarkallta a mulatós zenészt, hogy maradjon Szolnokon gyászoló édesanyja közelében, akit semmi pénzért nem hagyna magára.

Fotó: Szabolcs László / Ripost7

„Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, édesapám elvesztése mindenkit lesújtott, úgy döntöttem, nem hagyom egyedül édesanyámat, a testvéremmel együtt vigyázunk rá” – árulta el a Blikknek az énekes. Grófo szerint egyébként az a legfontosabb, hogy támogassák egymást a nehéz időszakban.

„Már a nyílászárók berakásánál tartanak, néhány héten belül lehetne is költözni, de nem megyünk. A házat eladom és az árából szeretnék Szolnokon, a családom közelében egy olyan házikót kialakítani, amit megálmodtunk. A gyerekek még kicsik, Lacika másodikos, Istvánka – becenevén Armandóka – elsős lesz, itt járják ki az általánost, hiszen itt is vannak jó iskolák, a város is folyamatosan fejlődik. Esetleg néhány év múlva újra fontolóra vehetjük a költözést” – gondolkodott el Grófo, aki azt is elárulta, a mai napig hiányzik neki az édesapja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot